Ez egy hülyeség…
Nagyon morbid, de kevés dolog volt olyan jó hatással a víziközmű ágazatra, mint solymári vízhiány. Az ivóvízszolgáltatás hirtelen nemcsak slágertéma lett (vagy 100 különböző cikk jelent meg a témában, bár ahogy telik az idő egyre nagyobb ostobaságokat írnak), de állami szinten is megmozdult minden. Egymást érik az egyeztetések az államtitkári és miniszteri szinteken, hirtelen elemzések és a törvénytervezetek kerültek elő, hatalmas fejlesztési pénzekről suttognak. Politikai döntéshozók mennydörögnek, hogy most aztán már azonnal csinálni kell valamit! (Halleluja! Jó reggelt kívánok! Hát eddig hol tetszettek lenni?)
Lám lám, milyen jó hatása van, ha olyan helyen van vízhiány, ahol sok gazdag és befolyásos ember lakik….
Azok az adatok az víziközmű szolgáltatásról, amelyeket gazdasági újságírók ma szenzációként tálalnak nem ma, nem tegnap születtek, hanem 2013 óta kb. minden évben ismertek voltak. Készített elemzést a MAVIZ a KPMG-vel, a Századvéggel, készített elemzést minden évben az Energiahivatal, és a fejlesztési tárca (éppen ahogy hívták).
Minden évben elhangzott, hogy gond van, és ha nem történik valami akkor még nagyobb gond lesz. Sorolták a problémákat: rekonstrukció hiánya, a karbantartási munkák akadozása, a bérfeszültségek és ennek hatására a munkaerő elvándorlása a rokon ágazatokba (illetve bárhova), a munkaerő korfa vészes elöregedése, a minden évben előterjesztett, és aztán lesöpört díjjavaslatok az igazságtalanul működő közműadók (amit ugyan korrigáltak, bár inkább kivezetni kellett volna), és végül a megfizethetetlenül leszállt energiaköltségek.
De hát szolgáltatás az mindig volt, akkor pedig ugye nem is lehet olyan nagy a baj!?
Az a probléma, hogy ha egyáltalán megjelentek hírek eddig a víziközmű szolgáltarásról, az is egyetlen varázsigének volt köszönhető: a rezsicsökkentésnek. Ezt aztán rágták az ellenzéki politikusok, mint Nemecsek a gittet. Sajnos az ágazat tényleges, vagy annak titulált képviselői sem voltak jobbak, ha kell valami ami átviszi az ingerküszöböt, hát akkor itt van a rezsicsökkentés.
Most már azt olvassuk, hogy a vízhiány a rezsicsökkentés miatt van! Sőt! Hovatovább már az Alföldön is a rezsicsökkentés miatt van aszály! Ez marhaság. Amennyire én tudom a rezsicsökkentés víziközmű cégek gazdálkodásában mindössze 10%-ot képez. Ez könnyen kigazdálkodható lenne, ha nem lenne a többi probléma.
2011. december 31-én az víz és szennyvízdíjak befagyasztásra kerültek, azzal az ígérettel hogy a következő év októberében az ágazati minisztérium majd víziközmű rendszerenként ad díjakat. Azóta is ezt várja mindenki. Nemcsak a lakossági árak fagytak be azonban, hanem pl. az átadási árak (két vízmű közötti víz-és szennyvíz átadási ár), és a használati díjak is 2015-től (az a díj amit a víziközmű szolgálatók fizetnek a közművek használatáért, és ami a beruházások alapját képezi).
Babits Mihály írja, hogy a „növeli ki elfödi a bajt”.
Jelen esetben ez történt: olyan sokáig halogatták a díjak meghatározását, hogy egy idő után az elmaradás olyan mértékű lett, hogy azt már valóban nem lehetett volna ráereszteni a lakosságra. A lakossági díjemelés elmaradását azonban lehetett volna kompenzálni pl. a közületek differenciált díjával, vízügyi alapok létrehozásával, a pályázati rendszer módosításával stb. stb. Ezek a lépések azonban sorra elmaradtak, leginkább azért, mert az aktuális ágazati minisztériumban senki sem tartotta elég fontosnak a kérdést. Az eredmény ismert: fedezethiány miatt a rekonstrukciós munkák rendszeres elmaradása (vagy éppen elhazudása), a rekonstrukciós munkákra szánt pénz felhasználása bérre, a karbantartások csökkenése, és emellett a munkaerő elöregedése a folyamatos elvándorlás miatt. Mindemellett a budapesti agglomerációban iszonyatos nyomás nehezedett a Szolgáltatókra, hogy a teljes ellenőrzés nélkül maradt építési tevékenység mellett felrobbanó kapacitás igényt, valahogy fedezni tudják.
Tévedés azonban azt hinni, hogy az ágazatnak nem volt felelőssége a kialakult helyzetért.
A 2014-ben az addig nagy erővel működő víziközmű integráció megakadt, leginkább kicsinyes partikuláris politikai érdekek miatt. A víziközmű üzemeltetésben vagy egy un „optimális üzemméret” amit el kell érni ahhoz, hogy a rendszer egyáltalán rentábilisan üzemeltethető legyen. Ez még nem oldja meg azt a feloldhatatlan problémát, hogy az díjak 2011-esek, a költségek pedig 2022-esek, de enélkül a vízmű csak feneketlen kút lesz, ahol eltűnik a közpénz.
Annak, hogy most éppen a DMRV Zrt állami regionális vízmű üzemeltetési területén lépett fel a probléma, csak hidrogeológiai okai vannak (mellesleg a DMRV Zrt. kb 10 éve (!) könyörgött a döntéshozóknak a vízbázisok rendezéséért), a legnagyobb baj azoknál a szolgáltatóknál van, ahol 2013-ban „összekalapolták” a vízművet és az optimális üzemméret alatt működnek. Ezeknél a cégeknél már évek óta nem került sor fejlesztésre, a beruházásra szánt összegeket (utóbbi időben már a karbantartásra szántakat is) rendszeresen a bérek fenntartására fordították, a rendszereket pedig évek óta hagyták olyan mértékben leromlani, hogy mára az integrációjuk sokszorosába kerül. Ezt a költséget pedig most már csak az Állam tudja fedezni.
A sorozatosan elmulasztott szakmai beavatkozások hiányában a magyar víziközmű szektor egy olyan beteggé vált hasonlatossá, amelynek ár nem elég lemosogatnia az elgennyesedet sebeit. Most már amputálni kell! Olyan bátorságra és elszántságra lenne szükség, ami 2011-ben volt a víziközmű törvény megalkotása előtt.
Mára mindenki számára egyértelmű kell legyen, hogy a víziközmű szolgáltatás a jelenlegi struktúrájában fenntarthatatlan, egy átfogó reformra lenne szükség, amelynek keretében az infrastruktúra, és ezzel együtt az ellátási felelősség állami tulajdonban kerül.
Tévedés azonban azt hinni, hogy ez – ahogy az ellenzéki sajtó megpróbálja lefesteni – totális államosítást jelentene. Az üzemeltetési feladatokat továbbra is elláthatnák az önkormányzati tulajdonú víziközmű cégek, de ezek esetében is el kell érni egy optimális üzemméretet, tehát integrálódniuk kellene, mert a víziközmű szolgáltatás most már csak regionális szinten szerevezhető meg gazdaságosan. Ameddig a szomszédvárak egymásra acsarkodnak, addig ez nem fog megvalósulni, és végül marad üzemeltetői szinten is az Állam. Az önkormányzatok világosan látják ezt a folyamatot, mégsem látom, hogy megindultak volna a tárgyalások az önkéntes integrációról, és regionális önkormányzati szolgáltatók kialakításáról. Szerencsére vannak kivételek is: pl. mindenki meglepetésére az állatorvosi ló módjára megdöglő dunaújvárosi szolgáltató üzemeltetési területét végül az önkormányzati szolgáltató Mezőföldvíz Kft. vette át, és a hírek szerint további dél-dunántúli területeket is integrálni fog. Hasonló helyzet alakult ki Hajduböszörményben, ahol az állami regionális vízművek mellett a nagy múltú Debreceni Vízmű Zrt. vette át az üzemeltetési terület egy részét, és egy észak-kelet magyarországi regionális szolgáltatót igyekszik kialakítani.
Az ország jelentős részén azonban ezek a folyamatok még váratnak magukra, mialatt a helyzet vészjóslóan romlik.
Mit kellene akkor tenni?
Alapvetően rendezni kell azokat a feltételeket, ahogyan az önkormányzatok átadhatják a víziközmű vagyont az Államnak, és csatlakozhatnak az állami szolgáltatóhoz. Ennek a törvényi alapjai megvannak, de a végrehajtási jogszabályok még nem születtek meg, így számos kérdés „lógva” maradt. (Pl. mi lesz a sorsa a harmadik személyek által végrehajtott beruházásoknak (lakóparok, magánvezetékek stb.))
Hozzá tartozik ehhez, hogy a vagyonátadás után törvényi szinten kell rendezni az Állam és az önkormányzati szolgáltatók kapcsolatát és az eddigi hátrányos megkülönböztetést meg kell szüntetni az állami szolgáltatókhoz képest ( lásd pl. vagyonpótlási kötelezettség)
Elengedhetetlen rendezni a díjak kérdését a nem lakossági szektorban, ezt megelőzően azonban rendet kell tenni a felhasználói (fogyasztói) fogalomkörben, és meg kell határozni, hogy kik azok a felhasználók, akik beleférnek az „egyetemes víziközmű szolgáltatási díjba” és kik azok akik nem. Itt előremutató lehet a villamosenergia, és távhőszolgáltatásnál megjelent szabályozás a KKV-k vonatkozásában.
Módosítani kell az építési jogszabályokat, és a lakhatási engedély megadásának feletételül kell szabni a víziközmű szolgáltató kapacitás nyilatkozatát is (többek között)
Végül a vesszőparipám: El kell kezdeni végre Magyarországon a vízkormányzást, ami szó szerint a víz „kormányzását” jelenti. Nem normális helyzet, hogy ameddig az ország egyes részei víztöbblettel rendelkeznek, addig más területeken vízhiány lép fel. Azzal a frázissal, hogy Magyarország a vizek országa már régen leszámoltunk, de még mindig jelentős ivóvízkészletekkel rendelkezünk, amelyek nincsenek megfelelően kezelve és elosztva.
Ez okozta a solymári vízhiányt és a nem a rezsicsökkentés.
Gyors de alapos felmérést kell végezni, majd stratégai tervezést, és számításokat kell végezni. A reform részeként el kell választani a vízkitermelést az üzemeltetéstől, és állami tulajdonú regionális rendszereken keresztül kell irányítani a vízkapacitást a vízben gazdag területekről a szűkölködő területek felé.
A szektor most helyzetbe került. Kérdés, hogy lesz e mindehhez elég akarat és bátorság?
2022.07.10.
Dr. Szabó Iván
ügyvéd
