Korábbi cikkeimben elsősorban azt igyekeztem körüljárni, hogy milyen feltételekkel lehet az ivóvíz- és szennyvízszolgáltatást igénybe venni, és milyen jogkövetkezményei lehetnek annak, ha a víziközmű szolgálatók elzárkóznak a közműcsatlakozás létrehozásától.
Az alábbiakban megpróbálom érthetően összefoglalni, hogy milyen esetekben, kivel szemben és hogyan lehet korlátozni, felfüggeszteni, vagy megszüntetni a víziközmű szolgáltatást. Kitérek arra is, hogy a „kapacitáshiány” réme nem múlik el véglegesen akkor sem, ha már bekötötték az ingatlanunkat a szolgáltatásba, és hogy miért nem igaz a vízdíjak szempontjából, hogy valaki per-, teher- és igénymentesen szerez ingatlant. Végezetül esik néhány szó arról is, hogy milyen veszélyei vannak, ha a vállalkozásunk székhelyét a saját lakásunkba, házunkba jelentjük be.
Nézzük meg először, hogy melyek a közös szabályok a víziközmű közszolgáltatási szerződés megszűnésére vonatkozóan:
A víziközmű szolgáltatás megszűnik:
1.) A felhasználó személyében bekövetkező változás miatt.
Mindenki számára ismerős helyzet, amikor egy ingatlan tulajdonosa megváltozik, és ha ezt a Felek bejelentik a Szolgáltató felé, akkor a korábbi felhasználó vonatkozásában megszűnik a szerződés, és az új felhasználóval létrejön a szerződés. (A vízmű cégek erre általában külön nyomtatványt is biztosítanak.)
Ide tartozik az az eset is, ha a lakossági felhasználó más jogcímen válik jogosulttá: pl. öröklés esetén, vagy bérlőből tulajdonossá válik stb.
Itt kell kitérnünk egy olyan jogi problémára, amely az utóbbi időben rengeteg problémát okozott: A hatósági határozattal, vagy árveréssel történő tulajdonszerzés és a víz (szennyvíz) díj tartozás kérdéskörére. A polgári jogban az árverési vétel ún. „eredeti szerzésformának” minősül, és a Polgári Törvénykönyv (Ptk. 5:41. § (4) bekezdése ki is hangsúlyozza, hogy ilyen esetben a vevő a dolog (ingatlan) tulajdonjogát harmadik személy jogától mentesen szerzi meg. Gyakran éri hideg zuhanyként azonban az árverési vevőket, hogy végrehajtásban viszonylag olcsón megszerezhető ingatlant nemcsak brutális víziközmű tartozás terhel, de a víziközmű szolgáltató nem is hajlandó a szolgáltatást megindítani, ameddig az új tulajdonos ki nem fizeti a korábbi tulajdonos tartozását. Erre a Vksztv. 51. § (5) bekezdésében foglaltak adnak lehetőséget, amely szerint, ha az adott felhasználási helyen rendezetlen követelés áll fenn, akkor a víziközmű szolgáltató jogosult a szolgáltatás korlátozásának, illetve felfüggesztésének szabályait alkalmazni. Ezt a gyakorlatot több kúriai döntés is megerősítette (BH2019.307).
Ebben az esetben ugyanis a víziközmű szolgáltató nem azt állítja, hogy az ingatlannak valamilyen terhe van, csupán a szolgáltatást jogosult a Vksztv.-re hivatkozva megtagadni.
2.) A felhasználási hely megszűnésével
A felhasználási hely megszűnése általában valamilyen objektív okból következik be, tipikusan ilyen a telekegyesítés, vagy a telekmegosztás.
3.) A víziközmű szolgáltatási szerződés megszüntetése a lakossági felhasználó részéről rendes felmondással
Fontos tudni, hogy ameddig a közszolgáltatási szerződés lakossági felhasználó esetében pusztán a szolgáltatás igénybevételével létrejön ún. „ráutaló magatartással”, addig a szerződés nem szűnik meg azzal, hogy pl. a fogyasztó „felhagy” a szolgáltatás igénybevételével. Sőt, a Vksztv. nem is tartalmaz rendelkezést arra, hogy a felhasználó hogyan mondhatja fel rendes felmondással a szerződést. A Vhr. 60. § (7) bekezdése külön is rögzíti, hogy ilyen esetben a felhasználó mindaddig köteles helytállni a szolgáltató felé, ameddig az új felhasználó személyét be nem jelentik, vagy a tulajdonos nem kéri a szolgáltatás szüneteltetését. A gyakorlatban azonban a legtöbb víziközmű szolgáltató üzletszabályzata tartalmaz rendelkezést a rendes felmondásra, sőt ennek folyamatát is szabályozzák (lásd pl: „levágási kérelem”).
4.) Víziközmű szolgáltatási szerződés megszüntetése a szolgáltató rendkívüli felmondása esetén (közös szabályok lakossági és nem lakossági felhasználóra)
A Vksztv. nem biztosít lehetőséget arra, hogy lakossági fogyasztóval szemben a szolgáltató rendes felmondással megszüntesse a víziközmű szolgáltatást, ugyanakkor lehetőséget ad arra, hogy bizonyos rendkívüli esetekben a szolgáltatást azonnali hatállyal felmondja. (A rendkívüli felmondás joga a Felhasználót – akár lakossági, akár nem lakossági – nem illeti meg.)
A víziközmű szolgáltató tehát rendkívüli felmondással megszüntetheti a közszolgáltatási szerződést, ha:
a.) annak fenntartása a víziközmű-rendszer teljesítőképességét meghaladó igénybevételt eredményez,
b) a felhasználó nem működik együtt a felhasználási hely szabályos kialakítása vagy a fogyasztásmérő berendezés elhelyezése, leolvasása érdekében, víziközmű-szolgáltató a felhasználót az együttműködésre a (3) bekezdésben foglaltak szerint legalább kétszer írásban felszólította, és a második felszólítás sem vezetett eredményre, vagy
c) a víziközmű-szolgáltatás fenntartása közegészségügyi vagy műszaki okból veszélyezteti az ellátás biztonságát.
A fenti esetek közül talán a c) pontban foglaltak a legegyértelműbbek. Ilyen esetben nyilván valamilyen súlyos egészségügyi vagy műszaki veszélynek kell a háttérben állnia.
Ismerve a víziközmű szolgáltatással kapcsolatosan az utóbbi időben felmerülő problémákat (nagyvárosok agglomerációinak gyors növekedése, ezzel párhuzamosan a rekonstrukciók folyamatos elmaradása stb.) igen kockázatos az a.) pontban foglaltak alkalmazása:
Ahogyan korábbi cikkeimben is írtam (Miért nincs vizem? I-II-III) a víziközmű szolgáltató már magát a hálózatra történő rákötést is megtagadhatja kapacitás hiányára hivatkozással. Előfordulhat azonban, hogy az ingatlan bekötését követően a Szolgáltató kapacitása csökken olyan mértékben, hogy már nem tudja ellátni az adott területet. Véleményem szerint fogyasztóellenes, és méltánytalan azonban, hogy egy a Szolgáltató érdekkörében felmerülő okra alapozva éppen a Szolgáltató élhet ilyenkor az azonnali felmondás lehetőségével. A szolgáltatási felelősség elvéből következik (amelyet azért a szolgáltatói érdekből sikerült a kapacitás mértékéig korlátozni), hogy egyrészt a víziközmű szolgáltatónak az ellátási területen kötelessége víziközmű szolgáltatást nyújtani, és ha erre nem képes, akkor az ellátásért felelősnek (állam vagy önkormányzat) kötelessége olyan víziközmű szolgáltatót választania, amely képes a szolgáltatáshoz elégséges kapacitást biztosítani, másrészt a felügyeletet gyakorló Magyar Energetikai- és Közműszabályozási Hivatalnak ebben az esetben meg kell vizsgálnia, hogy az adott víziközmű szolgáltatónak az adott víziközmű rendszer vonatkozásában fennállnak-e az engedély kiadásakor érvényes feltételei? Amennyiben nem, úgy az adott ellátási területre közérdekű szolgáltatót kell kijelölnie.
Sajnos a jelenlegi szabályozás ezeknek az elvárásoknak nem felel meg, de az igazság kedvéért meg kell jegyezni, hogy a gyakorlatban még nem nagyon találkoztam olyan esettel, amikor a Szolgálató kapacitáshiányra hivatkozással utólag rendkívüli felmondással élt volna.
Fontos tudni, hogy ezekben az esetekben mindig a Szolgáltatót terheli annak a felelőssége, hogy:
1.) az ok valós
2.) a felhasználót a törvényben meghatározott módon írásban két alkalommal figyelmeztették, ennek az átvétel igazolására alkalmas módon kell történnie (ez a b.) pontra vonatkozik)
Amire itt fontos ügyelni felhasználói (fogyasztói) oldalról:
1.) Semmiképpen ne tegyünk olyan nyilatkozatot a Szolgáltató felé, amelyben az együttműködéstől elzárkózunk. Nem minősül viszont elzárkózásnak az az eset, ha a víziközmű szolgáltató alkalmatlan időpontban akar ellenőrzést végezni, órát felszerelni, leolvasni stb. Tehát kifejezetten hangsúlyozzuk a Szolgáltató felé tett nyilatkozatunkban az együttműködés szándékát! Ugyanakkor nem felel meg a törvényben meghatározott feltételnek, ha a Szolgáltató munkatársa telefonon felhív bennünket, mivel a törvény írásbeli formát, és az átvétel igazolását követeli meg. Az e-mailt és az sms-t egyelőre határesetnek tartom, de a fejlődés abba az irányba halad, hogy megfelelő digitális biztosítékok esetén (elektronikus visszaigazolás stb.) ez is írásbeli nyilatkozatnak minősül majd.
2.) Mindig ellenőrizzük, hogy a Szolgáltatóknál megjelölt elérhetőségünk (különösen a levelezési címünk) érvényes-e, itt is érvényesülnek ugyanis a kézbesítés általános szabályai, mely szerint két sikertelen kézbesítés után a küldeményt kézbesítettnek kell tekinteni, akkor is, ha a küldeményről nem volt tudomásunk. (Előfordulhat ugyanis, hogy a Szolgáltató egy olyan bejelentett postai címünkre küldözgeti a felszólításokat, amelyről már rég elköltöztünk.)
Speciális jogintézmény a víziközmű szolgáltatás szüneteltetése, korlátozása, felfüggesztése:
A szolgáltatás szüneteltetése egy konfliktus nélküli, megegyezésen alapuló helyzet, míg a korlátozás és a felfüggesztés feltétezi, hogy a Szolgáltató és a Felhasználó között konfliktus keletkezett:
A víziközmű szolgáltatás szüneteltetése a Felhasználó bejelentése esetén:
Ahogyan korábban írtam, a felhasználó részéről a víziközmű szolgáltatással nem lehet „felhagyni”, tehát arra nem lehet hivatkozni, hogy mivel az ingatlan üres, és nem használja senki, ezért nem kell fizetni víz- és szennyvízdíjat. A probléma leggyakrabban a házi vezetékrendszeren történt meghibásodáskor jelentkezik: Ilyen esetben ugyanis bármilyen műszaki ok okozta is a vízfogyasztást, azt a felhasználónak meg kell fizetnie, sőt ezt jó esetben tetézi a szennyvízdíj is, amelyet csak akkor nem kell megfizetni, ha igazolhatóan a víz nem a csatornába került. Nagyon fontos tehát, hogy ha az ingatlant átmenetileg nem használjuk, akkor kérjük a szolgáltatás szünetelését. Fontos tudni, hogy ezt nemcsak a víz, de a szennyvízelvezetés vonatkozásában is lehet kérni.
A víziközmű szolgáltatás korlátozása, és felfüggesztése:
Különbséget kell tenni, aszerint, hogy ivóvíz-, vagy szennyvízszolgáltatásról van-e szó:
– Az ivóvíz-szolgáltatás korlátozható és felfüggeszthető.
– A szennyvíz-szolgáltatás nem korlátozható és nem függeszthető fel.
Az ivóvíz szolgáltatás mindkét típusú felhasználó esetében korlátozható (korlátozó berendezés beszerelésével, vagy szűkítő beszerelésével).
Az ivóvíz szolgáltatás felfüggesztése esetén:
A.) lakossági felhasználó esetében:
– A lakossági felhasználó esetében az ivóvíz szolgáltatás csak abban az esetben függeszthető fel, ha a „létfenntartást és közegészségügyi igényeknek” megfelelő ivóvizet más elérhető módon biztosítja a szolgáltató. (Fejenként napi 20 liter ivóvizet jelent 150 méteren belül, max. négy emelet magasságig, ha nincs üzemképes lift.)
Lakossági felhasználó esetében a korlátozás és a felfüggesztés közös feltételei:
– legalább 60 napja lejárt tartozása áll fenn
– a lakossági felhasználót a szolgáltató írásban legalább két alkalommal felszólította, úgy, hogy a felszólításban utalni kell a felfüggesztés vagy a korlátozás lehetőségére
– a szolgáltatónak azzal együtt, hogy a felhasználót másodszor szólítja fel a ANTSZ-t értesíteni kell, 8 nappal a korlátozás vagy a felfüggesztés végrehajtása előtt
B.) nem lakossági felhasználó esetében:
– az ivóvíz szolgáltatás bármikor korlátozható, és
– minden további feltétel nélkül felfüggeszthető, és
– 45 napon túli díjtartozás esetén 30 napra rendes felmondással megszüntethető a közszolgáltatási szerződés
(Itt hozzá kell tenni, hogy közszolgáltatási szerződés megszüntetés esetén nyilván a szennyvízszolgáltatás is megszüntethető.)
A nem lakossági felhasználó esetében nincsenek lakosságihoz hasonló feltételek, tehát bármilyen késedelem esetén a nem lakossági felhasználó azonnal felszólítható (a korlátozás vagy a felfüggesztés kilátásba helyezésével), és mint fentebb láthattuk 45 napot meghaladó késedelem esetén 30 napos felmondási idővel a szerződés meg is szüntethető.
Láthatjuk, hogy a lakossági felhasználó meglehetősen erős védelemben részesül a nem lakosági felhasználóval szemben.
Miért lenne ez probléma?
Korábban is rámutattam, hogy a Vksztv. rendszerében a lakossági felhasználó definíciója a következő:
„15. lakossági felhasználó: az a természetes személy felhasználó, aki nem jövedelemszerző gazdasági tevékenység keretében, saját háztartása, üdülő vagy hétvégi ház, garázs ellátása érdekében veszi igénybe a víziközmű szolgáltatást, valamint a társasház és a lakásszövetkezet,”
A definíció értelmében bárki, aki a jövedelemszerző tevékenysége érdekében veszi igénybe a szolgáltatást – még ha természetes személy is – elvileg nem lakossági felhasználónak minősül.
Sajnos a magyar víziközműjog még nem tudja kezelni azt a magyar társadalmi-gazdasági valóságot, hogy a cégek egy tekintélyes része kényszer/és vagy családi vállalkozás. Jelenleg még nincs szabályozva az a kérdés, hogy ha egy családi kis Bt. vagy Kft., de akár egy egyéni vállalkozó magánszemély a vállalkozás székhelyeként, vagy telephelyeként a saját lakását, házát jelenti be, akkor víziközmű szolgáltatás szempontjából csak az ingatlannak a jövedelemszerzéshez ténylegesen igénybe vett része legyen az, amelyet víziközmű szolgálatás szempontjából nem lakossági felhasználó által használt felhasználási helyként kezelnek.
A hatályos jogszabályok szerint, ha egy vállalkozás az ingatlanát székhelyéként jelenti be, akkor azt a víziközmű szolgáltató jogosult úgy tekinteni, hogy az adott felhasználási helyen nem lakossági felhasználó veszi igénybe a szolgáltatást.
Jelenleg a szolgáltatási díjak a lakossági és nem lakossági felhasználók esetében nem tesznek ki túl nagy különbséget (azonban várhatóan nem lakossági díjak a közeljövőben újra szabályozásra kerülnek).
Ugyanakkor láthatjuk, hogy mennyivel kisebb védelmet élveznek a szolgáltatás felfüggesztése, korlátozása és megszüntetése esetén a nem lakossági felhasználók, ezért feltétlenül szükséges lenne a kérdés jogszabályi rendezése.
Budapest, 2021.04.12.
