Most, hogy az egész ország rezsilázban ég és eközben a víziközmű cégek államosításának folyamata is hirtelen óriási lendületet kapott, egyre nagyobb érdeklődés kíséri a 2011-ben befagyasztott vízmű díjakat is.
A HVG egyik cikkében nemrégiben “leleplezte” a Tiszántúli Regionális Vízműveket, mert az nem átallott utna nézni, hogy miként lehetséges, hogy egyes nagyfogyasztók lakossági vízdíjon vételezik a víziközmű szolgáltatást.
Több itt közzétett írásomban is foglalkoztam azzal a problémával, hogy a Víziközmű törvény nem tesz különbséget a nem lakossági felhasználók vonatkozásában, ennek megfelelően bárki aki az ingatlanát jövedelemszerző gazdasági tevékenység folytatására használja, az a díjszabás szempontjából nem lakossági felhasználónak minősül.
A Víziközmű szolgáltatásról szóló 2011. évi CCIX. törvény 2.§ 15. pontja szerint:
“15. lakossági felhasználó: az a természetes személy felhasználó, aki nem jövedelemszerző gazdasági tevékenység keretében, saját háztartása, üdülő vagy hétvégi ház, garázs ellátása érdekében veszi igénybe a víziközmű szolgáltatást, valamint a társasház és a lakásszövetkezet”
A hangsúly a jövedelemszerző gazdasági tevékenységen van, mivel aki bizonyítani tudja, hogy a bejelentett székhelyén gazdasági tevékenységet nem végez (pl. székhelyszolgáltató tevékenységet végez) az nem minősül nem lakossági (szakzsargonban: közületi) felhasználónak.
Ezzel kapcsolatban két probléma van: a jogszabály egy kalap alá veszi azt az egyéni vállalkozót, aki pl. egy könyvelő vállalkozást üzemeltet az egyik szobájában, és azt aki pl. autómosót üzemeltet.
ezeknek a vállalkozásoknak jelenleg még nem az jelenti a problémát, hogy úl magas árat kell fizetni a víziközmű szolgáltatásért, hanem az, hogy az egyetlen szoba használatáért külön vízórát kell felszereltetni, és meg kell fizetniük a víziközmű fejlesztési hozzájárulást is (mit lakossági felhasználóknak nem kell). Az új vízóra felszerelése elég költséges, ami egy kis bevételű egyéni vállalkozónak különösen nagy terhet jelent.
A probléma az üzemeltetők részéről is jelentkezik, vagyis ha egy vállalkozó egy olyan helyen végez gazdasági tevékenységet, ahol lakossági fogyasztó van nyilvántartva, akkor a Szolgáltató csak peres úton jogalap nélküli gazdagodás jogcímén tudja a lakossági és a nem lakossági díj igényét érvényesíteni.
Fentiekre tekintettel az alábbi kérdésekben kerestük meg az ügyben illetékes Technológiai és Ipari Minisztérium Környezetügyért és Körforgásos gazdaságért felelős államtitkárát Dr. Raisz Anikót.
“1.) A jogszabályok igazságtalanul egy csoportba helyezik a tipikusan kis vízfelhasználással járó tevékenységet folytató kis-, és középvállalkozásokat a nagy vízfelhasználással járó tevékenységet folytató nagy felhasználókkal. Ezeket a kis és középvállalkozásokat a jogszabályok jelenleg arra kötelezik, hogy amennyiben a felhasználási helyen gazdasági tevékenységet is folytatnak, úgy – a vállalkozás nagyságához mérten relatíve – nagy költségen új mérőhely kialakításáról (mellékvízmérő felszereléséről) gondoskodjanak.
2.) A jogszabály „büntetni rendeli” azt a lakossági felhasználót, aki a felhasználási helyén valamilyen tipikusan kis vízfogyasztással járó tevékenységet végez (amely lényegében nem befolyásolja a háztartás fogyasztását), és ezt a Szolgáltató felé nem jelenti be.
3.) Ugyanakkor a jogszabály helyek lehetőséget teremtenek arra, hogy azok a vállalkozások, amelyek tipikusan nagyobb vízfogyasztással járó tevékenységet végeznek, a Vksztv. 69.§-alapján (mely szerint a nem lakossági felhasználóval a szerződés csak kifejezetten írásban, és nem az igénybevétellel jön létre, ezért velük szemben kötbér nem érvényesíthető) a lakossági felhasználó mögé rejtőzködve, törvényes mérés hiányában – kibújjanak a nem lakossági díj fizetése alól, jogosulatlanul igénybe vegyék a lakossági díjfizetést. Ezekkel a felhasználókkal szemben a Szolgáltató egyetlen lehetősége, hogy a – az irányadó kúriai gyakorlat szerint – pert indítson jogalap nélküli gazdagodásra hivatkozással, amely jelentős késedelemmel jár, és rontja a Szolgáltató amúgy is nehéz anyagi helyzetét.
Álláspontunk szerint indokolt lenne a jogszabályok olyan tartalmú módosítása, mely lehetővé teszi, hogy azok a kis és középvállalkozások, amelyek tevékenységük jellegéből csekély mennyiségű ivóvizet igényelnek, és/vagy csekély mennyiségű szennyvizet bocsátanak ki, valamint az ügyfélforgalom felé nem nyitottak, és a foglalkoztatottak száma nem haladja meg a max. 3 főt, mentesüljenek a külön mellékvízmérő felszerelésének kötelezettsége. A fogyasztás mértékének megállapítása szempontjából jó kiindulópont lehetne a Vhr. 8. számú mellékletében meghatározott mennyiségek figyelembe vétele. Ezzel együtt a jogszabálynak lehetőséget kellene teremteni arra, hogy a víziközmű szolgáltatási szerződés a nem lakossági felhasználók esetében is létrejöjjön ráutaló magatartással (azaz a szolgáltatás igénybevételével).”
A megkeresésünkre határozott választ kaptunk az Államtitkár Asszonytól, amelyet teljes terjedelemben itt olvashatnak:
Az általam kiemelt mondatok az alábbiak:
„A jelzett javaslattal kapcsolatban tájékoztatom, hogy a Vksztv. a víziközmű-szolgáltatás igénybe vétele esetén a lakossági felhasználók körét nem a vízigény, hanem a tevékenység módja szerint határozza meg. A Rendelet 71. § (1) bekezdése értelmében a nem lakossági felhasználás esetén a vízigény elkülönítése csak külön bekötési vízmérővel, vagy mellékvízmérővel állapítható meg. Ez a vízigény változást is mérhetővé teszi.
Fentiek alapján a tevékenység módját vízigény alapján szelektálni egyrészt aránytalanságot és igazságtalanságot is szülne (pl. ugyanazon tevékenységet más technológiával, így kisebb vízigénnyel végzők enyhítésben részesülhetnének, amely a versenyszabadságot korlátozó feltételnek minősülhet), másrészt elaprózott, így átláthatatlan szabályozást eredményezne, amely ellentétes a normavilágosság követelményével. Itt kell azt is megjegyezni, hogy például tipikusan kisvállalkozásnak minősülhet egy fodrászüzlet, a fogyasztását tekintve ugyanakkor nagyobb felhasználónak minősül, de ugyanez elmondható akár egy autómosóról is.
A fentiekre figyelemmel álláspontunk szerint a jogszabály módosítás jelenleg nem indokolt és nem is időszerű, mivel a jelenlegi veszélyhelyzetben elsődleges cél a lakosság védelme”
Ami tehát a lényeg, hogy a TIM határozottan azon az állásponton van, hogy ha valaki az ingatlanán jövedelemszerző gazdasági tevékenységet végez, legyen ez bármilyen kis vállalkozás, bármilyen is vízigénnyel, akkor is köteles a vállalkozási tevékenység végzésére használt ingatlan (ingatlanrész) fogyasztását mellékmérővel mérni (nyilván köteles azt felszereltetni), ellenkező esetben a Szolgáltató az általa, vagy más személy által folytatott gazdálkodó szervezet felé jogosult a lakossági és nem lakossági díj különbözetét érvényesíteni, de a változás bejelentésének elmulasztása miatt kötbért is köteles fizetni a Szolgáltatónak annak Üzletszabályzata alapján.
Érdemes tehát átgondolni, hogy ha ingatlanunkon belül valamilyen vállalkozási tevékenységet is folytatunk, akkor ezt idejében bejelentsük a víziközmű szolgáltatónak, így talán kedvezőbb elbírálásban részesülhet.
